Zettwitz Sándor

- Nemrég jöttem meg Prágából, ahol egy nagy tender-kiírásról tárgyaltunk-kezdi. -. Remélem, nagy eséllyel indulunk.
- Gratulálok a sikereihez. De én most azért hívtam, hogy az Év praxisa pályázatról beszéljünk. A 2011-es pályázatban az Ön cége szponzorként több cukormérővel és más műszerekkel ajándékozta meg a nyerteseket. Miért jó adományozni?
- Miért? A mecenatúra hasznos intézmény volt, kiment a divatból, de amelyik cégnek megvan a lehetősége, hál, istennek nekünk megvan, akkor ezt visszahozzuk a divatba. Ha már a szponzorálásnál tartunk, az kétféle lehet. Egyrészt szakmai, másrészt nem. A szakmainál fiatal orvosokat támogatunk, a Diabétesz Társasággal közösen. Ők választják ki, hogy kik legyenek azok a fiatal diabétesz szakorvosok, akiknek külföldi tanulmányútjait finanszírozzuk. Másrészt minden rendezvényen igyekszünk ott lenni, és hozzájárulni a mi eszközeinkkel, hogy ezzel is emeljük a rendezvény színvonalát.
- És a nem szakmai szponzoráció kiknek szól?
- Elég sok mindent támogatunk, zenekarokat, sporteseményeket. Ebből nem maradhatnak ki a határon túl élők sem, például Erdélyben a Kallós Zoltán Alapítvány. Vagy szórványon élő gyerekeket gyűjtünk össze, azokat, akik magyarul tanulnak, és rendszeres támogatással segítjük őket.
- A 2012-es pályázatban Ön is zsűritag lesz. Szigorúan, vagy érzelmileg szavazza meg a nyerteseket?
- Ha zsűritag leszek, szerintem nem szabad érzelmileg elbírálni, csak szigorúan a tartalma szerint.
- Mit vár az Év praxisa 2012-es meghirdetésétől? 
- Azt hogy sok pályázat lesz, remélhetőleg olyan magas színvonalúak, akik megérdemlik majd a díjazást.
- Végezetül egy privátnak látszó kérdés. A háziorvosok egy részének még mindig nincs a rendelőjében cukormérő, vagy vizeletvizsgáló apparát. Hogy lehet ezt a kérdést megoldani?
- Remélem, hogy a legtöbb orvosnak mégis van. A legújabb készülékünk ára, 6500 forint. Legjobb tudomásom szerint van egy olyan pályázat, ahol minden rendelő pályázhat eszközökre. Ez egy tavaly októberi rendelet. Akinek nincs, sürgősen érdemes utánanéznie.

 

Kérjük, ne próbáljon szavazni!

A piros keresztet már nem találja portálunkon, a szavazás ugyanis december 30-án éjfélkor véget ért.
Köszönjük, hogy szavazatával voksolt kedvenc háziorvosára és munkatársaira.
A végleges eredmény- hogy ki nyeri meg „Az év praxisa a Kárpát medencében „pályázatot - az önök szavazatai alapján alakul ki.
Eredményhirdetés januárban! 

Támogatók

77 Elektronika Kft

Pharme Nord

www.springmed.hu

Quintess

Partnerek

www.otvenentul.hu

Weborvos szerkesztősége