Dr. Hajnal Ferenc

- Az ember azt is gondolhatná, hogy zsűritagnak lenni olyan macerás.
- Nekem örömömre szolgált, hogy a háziorvosok munkatársaikkal közösen érdemelték ki az elismeréseket. Zsűritagként az is meglepő volt a számomra, hogy olyan mértékben kiállnak a páciensek az orvosuk mellett, amire aligha lehetett számítani. Márpedig a beküldött történetek ezt sugallták.
- Ön szerint milyennek kell lennie annak az orvosnak, aki eljut a díjazásig?
- A sorrend felállítása mindig is nehéz feladat. Annak, különösen örülök, hogy a hagyományteremtő pályázat első helyezettjei a közönségszavazatok alapján vidéki, sőt határon túli praxisok lettek. Egyáltalán nem könnyű háziorvosnak lenni. Sokan nem is gondolnak arra, hogy mennyire szerteágazó a háziorvosi szakma ismeretanyaga, tevékenységi köre. Hogy a gyógyításon túl a praxis vezetéséhez szükséges gazdasági-jogi menedzsmenti sőt, informatikai ismereteket is meg kell szereznie. És nemcsak a gyógyításban, de a vezetésben is profiként kell viselkednie. Tisztában kell lennie az orvos-beteg kapcsolat jellegzetességeivel, a sürgősségi ellátásban az idő szerepével, rendszeresen képeznie kell magát, és hitelesnek kell lennie.
- Ez, ahogy mondani szokták nem semmi elvárás!
- És ezzel, még a tizedét sem mondtam el a háziorvos teendőinek. Igaza volt a díjátadó műsorvezetőjének, amikor szellemesen úgy fogalmazott, hogy „itt most szupermenek, és szuperwomenek” ülnek.
- Ezúttal a harmadik nekifutásnál már szinte természetese, hogy a Kárpát-medence orvosait is jelölni lehet.
- Figyelemre méltó ez a változás, ami gyönyörűen illeszkedik az európai gondolkodásmódhoz. A háziorvosok, a család orvosok napjainkban is küzdenek az elismertetésükért. Ezen dolgozik a Családorvosok Világszervezete Európa Régiója, az Európai Általános Orvosok Uniója, az Európai Orvosok Állandó Bizottsága és persze több szakmai rétegszervezet. Bízunk abban, hogy „Az év praxisa a Kárpát-medencében” hozzájárul majd a hazai és a határon túli praxisok társadalmi elismeréséhez.

 

Kérjük, ne próbáljon szavazni!

A piros keresztet már nem találja portálunkon, a szavazás ugyanis december 30-án éjfélkor véget ért.
Köszönjük, hogy szavazatával voksolt kedvenc háziorvosára és munkatársaira.
A végleges eredmény- hogy ki nyeri meg „Az év praxisa a Kárpát medencében „pályázatot - az önök szavazatai alapján alakul ki.
Eredményhirdetés januárban! 

Támogatók

77 Elektronika Kft

Pharme Nord

www.springmed.hu

Quintess

Partnerek

www.otvenentul.hu

Weborvos szerkesztősége