Dr. Farsang Csaba

- Hogyan fogadta a felkérést, hogy 2012-ben is szerepeljen a bíráló bizottság tagjai között?
- Boldogan mondtam rá igent, már csak azért is, mert öröm látni a szervezők igyekezetét, hogy mindig-minden gördülékenyen menjen, hogy egyre többen tudjanak a pályázatról, és egyre többen jelölhessék háziorvosukat. Az sem titok, hogy sok háziorvos barátom van, akiket egytől egyig nagyra becsülök. Azt hiszem, sok olyan kolléga van ezen a pályán, a háziorvosi praxisban is, akinek a felelőssége hatalmas, akik rendkívüli munkát végeznek, anélkül, hogy kirakatban lennének, anélkül, hogy az ő tevékenységükről szólna az orvostudomány. Közben pedig a páciensek életének, egészségének, vagy betegségének alakulása elsősorban az ő felelősségük. Nagyra becsülöm azokat, akik az alapellátást magas színvonalon tudják művelni. Rajtuk múlik ugyanis a beteg sorsa, hogy időben kerüljön szakorvoshoz, hogy megfelelő terápiát kapjon, hogy jól diagnosztizálják a betegségét. Egy kórházban sok-sok orvos dolgozik, a gyógyítás a szakmai nyilvánosság előtt zajlik, a háziorvos viszont a rendelő magányára utalva dönt. Furcsának tűnhet, hogy ezt éppen én a Szent Imre Kórházból mondom, de a háziorvosi munka az orvoslás csúcsa abban az értelemben, hogy mindenképpen a felelősség csúcsa.
- Az ön szakterülete éppen egy olyan betegség, amely csöndes, alattomos, és amikor jelez, akkor már baj van. Azt hiszem ennek a felfedezésében, felismerésében is sokat segíthet a háziorvos.
- Így igaz. Ha valaki túlsúlyos, elhízott máris gyanakodhat háziorvosa a magas vérnyomásra. Van néhány olyan ritkább betegség, ami magas vérnyomással, mint tünettel jár együtt, ilyen például a vesebetegség, a mellékvese betegség , a veseérszűkület, hormonális betegségek. Ezeket speciális vizsgálatokkal ki kell deríteni, és ha egyértelmű, hogy a betegnek nincs ilyen ún. szekunder hipertóniára utaló alapbetegsége- vagy betegségei, mert több is előfordulhat,- akkor életmód változtatással és megfelelő gyógyszeres kezeléssel 140/90 alá kell vinni a beteg vérnyomását.
- Milyen esetekben bizonyulhat kevésnek az ön által említett érték? Mert ilyen is van…
- Ha valaki nagyon nagy szív-érrendszeri kockázatú, volt már mondjuk egy infarktusa, vagy szívkoszorúér- betegsége,vagy krónikus vesebetegsége vagy cukorbetegség van - nos, ilyen esetben 130/80 alá kell vinni a vérnyomást. Így a szövődmények kifejlődését és szervek romlásának sebességét egyértelműen csökkenteni vagyunk képesek, azzal, hogy a vérnyomást alacsony szinten tartjuk.
- Hány éves kortól ajánlatos vérnyomást mérni?
- Lehet, hogy meglepi, amit mondok, de óvodás kortól! Gyermekekben is kialakulhat a magas vérnyomás, természetesen, az előbb elmondott értékek mások. Kisgyerekeknél eleve alacsonyabb a vérnyomás, tehát 90-100 körül van a normális vérnyomás felső határa. Minél idősebb valaki, annál inkább közeledik a 140/90hez. Középiskolások között már 6-8 százalékban lehet hipertóniát találni. Nagyon fontos, hogy időben észrevegyük, mert ilyenkor még életmód változtatással - ha kövér az illető, akkor fogyással- meg lehet előzni, hogy a hipertónia kifejlődjön, vagy legalábbis le lehet lassítani a kifejlődését. Ezekben az esetekben is nagy a házi gyermekorvos felelőssége. Egyébként már régóta mondom, hogy a vérnyomásmérést óvodás korban meg kell tanítani a gyerekeknek. A kicsik imádják a gombokat nyomkodni . Az unokám szokta mérni a dédnagymama vérnyomását otthon. Később, az iskolában jó lenne, ha lenne egészségtan oktatás- ez már régóta szívügyem. Ennek keretében meg lehetne ismerni a magas vérnyomás szövődményeit, és persze a mérés technikáját.
- Hogyan értékeli a 2011-es pályázat végeredményét?
- Örülök a több mint 200 érvényes pályázatnak, és annak is, hogy egy vidéki, békéscsabai kolléga került a toplista élére. A megható történeteket olvasva legszívesebben én is szavaztam volna, persze ezt zsűritagként nem tehetem meg. Azt persze sajnálom, hogy akinek nincs komputere, az kimarad a pályázatból. Bár már ez sem igaz, hiszen akadt olyan kistelepülés, ahonnan a teleház számítógépéről több pályázat is érkezett. Az pedig egyenesen szívderítő, hogy az Erdélyből, Ukrajnából, a Vajdaságból érkezett pályázatok milyen szép magyar nyelven, és mennyi szeretettel íródtak.

 

Kérjük, ne próbáljon szavazni!

A piros keresztet már nem találja portálunkon, a szavazás ugyanis december 30-án éjfélkor véget ért.
Köszönjük, hogy szavazatával voksolt kedvenc háziorvosára és munkatársaira.
A végleges eredmény- hogy ki nyeri meg „Az év praxisa a Kárpát medencében „pályázatot - az önök szavazatai alapján alakul ki.
Eredményhirdetés januárban! 

Támogatók

77 Elektronika Kft

Pharme Nord

www.springmed.hu

Quintess

Partnerek

www.otvenentul.hu

Weborvos szerkesztősége