A bíráló bizottság tagjai

Az önök történetei alapján az orvosokból , jeles közéleti személyiségekből álló zsűri- Dr. Balogh Sándor, Bakonyi Péter, Dr.Bedros J.Róbert, Berszán Lajos Dr. Farsang Csaba, Dr. Fekete György, Dr. Hajnal Ferenc, Dr.Illyés László,Dr. Kásler Miklós Dr. Kiss Róbert , Lenkefi Ida, Oszwald Marika és Zettwitz Sándor, - tesz javaslatot a díjazottakra. A helyezéseket az önök szavazatai alakítják majd.

Bakonyi Péter

Fontos egyként kezelni a magyarságot - mondja Bakonyi Péter a Duna Televízió intendánsa, programigazgatója, aki immáron másodszor is a zsűri tagja. [tovább...]

Dr. Balogh Sándor

Az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója az ötletgazda. Három és félévtizedes tapasztalattal a háta mögött - hiszen maga is körzeti orvosként kezdte- pontosan tudja, mennyire egyedül maradhat az ember egy-egy nehéz helyzetben. [tovább...]

Dr. Bedros J.Róbert

A Szent Imre kórház főigazgatója örül, hogy részt vehet a bíráló bizottság munkájában. Ahogyan fogalmaz: az orvos személyisége kulcsfontosságú a gyógyulásban, ezért tiszteli a háziorvosokat. [tovább...]

Berszán Lajos

A Magyar Örökség díjas Berszán Lajos- erdélyi római katolikus pap - azt mondja, szívesen vállalja másodszor is a zsűri tagságot. Tavaly az ünnepélyes díjátadón szinte templomi misét celebrált, amit az orvosok, nővérek és hozzátartozóik olyan áhítattal figyeltek, hogy még egy légy zümmögését is hallani lehetett volna. [tovább...]

Dr. Farsang Csaba

Farsang Csaba a Szent Imre Kórház Kardiometabolikus Centruma vezetője, a Magyar Hypertonia Társaság örökös tiszteletbeli elnöke örömmel fogadta az ismételt felkérést. [tovább...]

Dr. Fekete György

Tizenöt éven át vezette a Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai Gyermekklinikáját.  A háziorvosi kapcsolatok sokat jelentenek életében, hiszen édesapja is háziorvos volt. [tovább...]

Dr. Hajnal Ferenc

Harmadszor is szívesen vállalom! Ismét zsűritag lesz Hajnal Ferenc professzor  a  Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető tanára, aki  idén harmadszor vesz részt a  pályázat zsűrijében. [tovább...]

Dr.Ilyés László

A Rátóti Rex Clinic Hotel tulajdonosa 2011-ben azt ajánlotta fel a nyerteseknek, hogy 1 hetet eltölthetnek a kastélyában. Pontosabban a zsűri erdélyi különdíjasai részesültek ebben a jutalomban, akik partnereikkel pihenhettek Széll Kálmán egykori kastélyában. [tovább...]

Dr. Kasler Miklós

Egy orvosnak az egész élete azzal telik, hogy ad, ehhez képest összehasonlíthatatlanul keveset kap- állítja  az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, aki szívesen ül a bíráló bizottság tagjai közé. [tovább...]

Dr. Kiss Róbert

A Magyar Kardiológus Társaság leendő elnöke becsüli a háziorvosokat. Annak pedig kifejezetten örül, hogy részt vehet a zsűri munkájában. [tovább...]

Dr. Lenkefi Ida

Egy ilyen elismerés pedig nem csak a személynek szól, hanem a világnak is, hogy felhívja a figyelmét a teljesítményre és az emberségre, ami mögötte van- mondja az  EGIS Gyógyszergyár belkereskedelmi igazgatója,aki  idén már harmadszor lesz az Év Praxisa pályázat zsűrijében [tovább...]

Oszvald Marika

Oszvald Marikát nem kell bemutatni. Aki legalább egyszer látta őt színpadon, az biztosan nem felejti ezt a csodálatos szubrettet, aki tánclépéseinek nagy részét a föld fölött tölti. [tovább...]

Zettwitz Sándor

Zettwitz Sándor . az orvosi elektronikával foglalkozó  77 Elektronika alapítója és ügyvezetője, mindig is szívesen támogatta az orvosokat, a civil szervezeteket, a kulturális  értékek megőrzését. [tovább...]

 

Kérjük, ne próbáljon szavazni!

A piros keresztet már nem találja portálunkon, a szavazás ugyanis december 30-án éjfélkor véget ért.
Köszönjük, hogy szavazatával voksolt kedvenc háziorvosára és munkatársaira.
A végleges eredmény- hogy ki nyeri meg „Az év praxisa a Kárpát medencében „pályázatot - az önök szavazatai alapján alakul ki.
Eredményhirdetés januárban! 

Támogatók

77 Elektronika Kft

Pharme Nord

www.springmed.hu

Quintess

Partnerek

www.otvenentul.hu

Weborvos szerkesztősége